Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Irány a legelő

2010.02.10

Irány a legelő!

 


A népi hagyomány Szent György napját, vagyis április 24-ét a legelőre hajtás ünnepeként tartja számon. Persze az időjárástól függ, hogy milyen a vegetáció fejlettségi állapota, de április végén, május elején engedhetjük először huzamosabb időre lovainkat a legelőre. A következő cikk hasznos tanácsokkal lát el minket, mire figyeljünk az istállózási időszakról a legeltetésre való átálláskor, a legeltetés egyes fázisaiban lovainknak milyen kiegészítésre van szüksége, illetve felhívja a figyelmünket a különböző ásványi anyagok helyes arányának betartására. A legeltetéskor megfigyelhető rossz szokások felsorolásával teszi az író teljessé a gyakorlati tanácsokkal tarkított cikket.

Fejlődéstörténetileg a ló egyértelműen csoportban élő menekülő állatnak számít. Ez a tulajdonsága különösen a legelés idejében nyilvánul meg. Emésztőszerveinek felépítése a strukturált növényi anyag kis mennyiségeinek állandó felvételéhez kötődött. Ezen kívül nagy lehetősége volt a növények megválasztására.
Ha ezzel szemben a ló mai tartására és takarmányozására gondolunk, különösképpen az istállózás időszakában, úgy sok esetben nagyon eltávolodtunk a valódi igényeitől. A következmények nem maradnak el: teljesítménycsökkenés, viselkedési zavarok, betegségek és terméketlenség jelentkezhetnek.

Több hónapos istállózás utáni veszélyes mohóság
Hosszú, kaszált fű, ha nem is melegedett meg, felhalmozva veszélyt jelent a lóra nézve. Istállózott lovak ennek néha nagy tömegét, szelektálás nélkül veszik fel igen rövid idő alatt. Így mérgező növényeket, pl.: boglárkát is lelegelnek, amit legelőn elkerülnek. Ha istállóban etetik a füvet, mindenképpen kis mennyiségben történjék, mégpedig csak a széna etetése után. A kezdeti óránkénti legeltetés, -- széna- illetve szalmaadagokkal összekötve   megóv az emésztési zavaroktól. A legeltetés problémái túl sokfélék lehetnek ahhoz, hogy itt azokat részletesen tárgyaljuk. Erősen függnek pl.: a talaj minőségétől, a trágyázástól, az éghajlattól, a növényállománytól, a legelő ápolástól és az állománysűrűségtől.
Az istállózásról legeltetésre való áttérés különös körültekintést igényel. A hirtelen takarmányváltásra a ló bélcsatornája a legérzékenyebb. Különösen érintettek a vastagbelek, melyek nagy erjesztőkamrákként működnek. A bennük lévő mikroorganizmusok végzik a tápanyagok átalakítását, melyek az istállói takarmányozáskor megszokták a nyersrost nagyobb mennyiségét (pl.: széna vagy szalma) míg a fiatal fűben a nyersrost mennyisége szélsőségesen kevés. Ennek az lesz a következménye, hogy a legkisebb élőlények elveszítik életfeltételüket és elpusztulnak. A takarmány túl gyorsan halad a bélen át, így nem igen van lehetőség a további átalakulásra és ezzel elképzelhető mértékben romlik a tápanyag kihasználása. Ennek azonban nem kell így lennie.

Széna és szalma a legelőhöz
Adjanak a lónak félnapi legeltetéskor kihajtás előtt és után durva szénát vagy szalmát. Ha a ló azonnal egész napra legelőre kerül, 2-3 héten át a legelőn kívül étvágy szerinti mennyiségű szénát vagy szalmát kapjon, míg a fűnek kellő struktúrája nem lesz. Ezen időszakban naponta kell ellenőrizni a szálastakarmányt, mert a bélsárral szennyezett takarmányt nem eszik meg a lovak.

Ingadozó fehérjetartalom
Kihajtáskor a fűnek magas a fehérjetartalma. Ennek előnye és hátránya is van. A döntő hátrány a patairhagyulladás veszélye, amit csak a kint tartózkodás időbeni korlátozásával vagy a legelő előhasznosításával lehet megakadályozni. Ezen kívül olyan legelőkön, melyen lovak, főként pónik legelnek, nem szabad a nitrogén műtrágyázást fokozni. A fű fehérje tartalma főként a vegetációs időponttól függ. A kihajtáskori magas fehérjetartalom különösen a nagy fehérjeigényű lovak számára előnyös, mint például a szoptató kancák és a csikók (másfél éves korig), akiknek a fű által adott fehérje   főként nyár végén és ősszel, különösen állandó legelőn   gyakran nem elegendő, ezért fehérjében gazdag kiegészítőt kell velük etetni.

Energiaforrás a növénysarjadzástól függően
A kellő energia-bevitel a rendelkezésre álló növénynövekedéstől függ. Hiány adódhat, ha lovak éjszakára istállóba kerülnek, vagy időnként dolgoznak. Ilyenkor a legeltetési idő jelentősen csökken, vagy zavarttá válik a legelés ritmusa. Problémát okozhat ezen kívül a szerves trágya kijuttatása (hígtrágya, trágyalé), a rossz legelőápolás (sok buja folt, előnytelen növényösszetétel: sás, káka). Végül a túl nagy lóállomány is legelőváltást vagy abrak etetését teszi szükségessé. A lovak  tápállapota  tükrözi az energia ellátását.

Az ásványi anyagok csontfejlődésben betöltött szerepe
A kalciumnak és foszfornak nagy szerepe van a csontozat felépítésében és keménységében. Az adag kalcium-foszfor aránya mindig 1,5-3:1 legyen. Kerülni kell ezen anyagok hiányát vagy feleslegét, valamint az 1,5:1 alatti arányát.
Az intenzív legelőgazdálkodás alkalmazása előtt a fajok sokfélesége volt jellemző, összességében tág kalcium-foszfor arányok uralkodtak. Erős, részben egyoldalú hasznosítás és több növényfaj eltűnése néha az egész zöldállomány kalciumtartalmát módosítja, így a kalcium-foszfor arány 0,7-1:1-re változik. Ez különösen a csikók csontjára, szalagjaira és inaira lehet kedvezőtlen hatású (1. ábra).
A szoptató kanca foszforszükséglete a laktáció első hónapjában különösen nagy, a fiatal, fehérjében gazdag fű mindig elég foszfort is tartalmaz, kiegészítésre csak júliusi vagy későbbi elléskor van szükség.
A magnéziumellátottság káliummal túltrágyázott legelőkön növekedő és szoptató állatok számára a legeltetési idény első negyedévében válhat kritikussá, hiány esetében nagyfokú idegesség vagy tetániás görcsök jelentkezhetnek. Míg legeltetéskor káliumhiány nem várható, a nátriumellátottsággal számolnunk kell. A helyzet tovább romlik, ha a legelőre túl nagy mennyiségű káliumot juttatnak ki, ami a kálium-nátrium arányát egyre tágítja. Ennek az az oka, hogy egyes füvek a kálium felvételét előnyben részesítik a nátriuméval szemben. Káliummal túltrágyázott legelő könnyen felismerhető az erdei turbolya tömeges fellépéséről. Minden legeltetéskor kiegészítő nátriumforrást kell megkövetelni, különösen szoptató kancáknak és intenzív legelőhasznosítás esetében. Ez a nátriumbevitel történhet nyalósó útján vagy marhasó, ásványi premix vagy táp etetésével. Javítható továbbá a nátrium-ellátás a kálium műtrágyázás csökkentésével és az ezzel egyidejű nátrium tartalmú műtrágyák alkalmazásával.
Tenger- és folyómelléki lápokon és nagy legelőkön rézhiánnyal lehet számolni, ami ellen gyakran megfelelő műtrágyázással védekeznek. A rézellátást az istállóban könnyebb megoldani (abrak), mint a legelőn. A később született csikók vérében gyorsabban emelkedik a réz, mint a korán születettekében, amit talán az anyakanca hosszabb abrak-periódusa idéz elő. A réz tartós túladagolása súlyos májkárosodást és mérgezést okozhat.
Szőrkihullással járó pörkös felrakodások vagy nagy sebek előfordulása, valamint kalcium-túladagolás indokolhatják a cink adagolását (takarmánykeverék útján).
A legelő mangánellátottsága messzemenően a termőhelytől függ. Hiánnyal lehet számolni mésztalajokon és könnyű meszezett talajokon, mert a savanyú talaj meszezése közömbösíti a pH értéket és így a növény kevesebb mangánt vesz fel. A fehérhere tömeges megjelenése a legelőn utal a növedék esetleges alacsony mangántartalmára, a káka és sás viszont a magas mangántartalomra. A zöldtakarmány túl magas mangántartalma vérszegénységet is okozhat kalcium, foszfor, vagy vas feleslege csökkentheti a mangán felvehetőségét úgy, hogy ilyen esetekben is szükség lehet kiegészítésére takarmányozáson keresztül. A kobalt-ellátottság hiánya vérszegénységet és növekedés megállását okozhatja. Hiány keletkezhet kimosódott homok- és gránittalajokon. A jódellátottság a tengerpart közelében a legjobb, középhegységben és az Alpokban azonban különösen vemhes és szoptató kancák esetében gondolni kell rá. Túlzott jódbevitel ugyanolyan tüneteket okozhat, mint a hiány. Szelénhiány esetében a szopós csikókon mozgászavarokat észlelhetünk, fejüket nehezen tudják odafordítani a szopáshoz. A legeltetéskor előforduló hiányos ellátottságról ez idő szerint nincsenek utalások. A vitaminellátás a legeltetéskor megoldottnak tekinthető. A karotin  és ezzel az A-vitaminhiánnyal legfeljebb késő ősszel szélsőségesen kiszáradt legelőn kell számolni.

A legeltetés rágásra és dörgölőzésre csábít
A legeltetési idényben előforduló rossz szokásokról szeretnék még szólni. Legelő lovakon gyakran észlelik föld evését. A fű mély leharapása pusztítja a gyepet és egyúttal fokozott földfelvétellel jár, amit lovaink legtöbbször baj nélkül elviselnek. Néhányszor azonban előfordul, hogy valamennyi ló valóságos lukakat kapar a gyepbe, hogy gyökereket és földet ehessen. Minthogy a gyökérnek magasabb a nátriumtartalma, mint a hajtásé, nátriumhiányra kell gyanakodnunk. Ez az állapot nátrium bevitelével szüntethető meg. További ok lehet abszolút takarmányhiány vagy más ásványi anyagok hiánya.
Meg kell még említeni a kerítés és a farok rágását. Különösen fiatal növényzet esetében gondolni kell arra, hogy a lónak bizonyos kemény, nehezen emészthető részekre van szüksége. Ilyenkor ágakat vagy lombos fákat lehet elérakni. Továbbá be lehet tenni egy ún.  dörgölődző fát  amit a kéreg lerágása után ki lehet cserélni. Ehhez egy kb. 50 cm hosszú és 30 cm átmérőjű csövet ássunk a földbe. Ezután egy kb. 2,2 m magas fát terméskövekkel erősítsünk meg benne, amin a lovak tetszés szerint dörgölődzhetnek és aminek a friss kérgét lerághatják. Ezt a  fát  szívesen elfogadják és ezzel meg lehet kímélni a legelő más részeit. Ha ez nem segít, ellenőrizzük az ásványi anyag-ellátottságot.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.